Ó-IÓ-CIÓ-ÁCIÓ…Nepáli Spirituális Vakáció

Kedves Zarándok Tündérmacik és/vagy azok, akik ha nem is a zarándoklat végett, de szívesen eljönnek velünk a világ legmélyebb szakadékába túrázni, a világ legmagasabb hegyei közé, mert Nepálba menni jó!

Hamarosan indulunk és el kell kezdeni véglegesíteni a repülőjegyeket, így február 5. lesz a végleges jelentkezési határidő, és február 12-én kell majd az első részletet kifizetni a megbeszéltek szerint.

Aki nem tudott ott lenni a tájékoztatón, és szeretne velünk tartani, az írjon nekem a goredas@yahoo.com címemre, és minden kérdésére válaszolok.

Már csak néhány helyünk van, úgyhogy hajrá!!!

Om Tat Sat

Kategória: Bhakti Kutir, Utazás | Szóljon hozzá most!

Veszélyes-e a Jóga?

Végigolvastam a New York Times-ban írt cikket a jóga ártalmairól és érdekesnek találtam.

A Jóga nem feltétlenül erről szól, de természetes, hogy egy olyan fenomenális Jógi, mint Iyengar mester 60-70 év jóga gyakorlás után nehezebb gyakorlatoktól érzi átmozgatva magát, mint mi pár év jógázás után

Persze nincs 40 év tapasztalatom a jógában (35 éves vagyok), mint Glenn Blacknek, de most Júniusban lesz 20 éve, hogy intenzívebben foglalkozom a jógával. Persze itt a gyerekkori élményeket nem számolom bele, pedig életem első emlékképe, az egyetlen még az ovi előttről, hogy drága nagybátyám jógázni és mantrázni tanít minket a szobájában, engem és a tesóimat. Kb. 2 éves voltam.

Szóval nem cáfolni akarom a leírtakat, csak egy-két általam megfigyelt dolgot le szeretnék írni, és megosztani veletek a személyes tapasztalataimat.

Az írás több évtizedre is visszanyúló jógasérüléseket sorol fel, amiben 2 dolog nekem nagyon szemet szúrt. A lesérült jógázók otthon egyedül gyakoroltak, és szó nem esett arról, hogy milyen előképzettség birtokában jógáztak otthon, és a másik, hogy vagy órákon át gyakoroltak egy pózt, vagy intenzív gyakorlatokat végezve sérültek meg, de arról nem volt szó, hogy be voltak-e melegítve.

Fura volt az is, hogy valaki 3 bordáját törte egy csavarással az indiai jógaiskolában.

A jóga hatásai intenzívek, de semmi olyasmit nem tartalmaznak, amit egy nem túlságosan terhelt szervezet ki ne bírna. A Japán Hiroshi Motoyama professzor malacízülteken végzett kísérletekkel bizonyította, hogy egy ízületet eltörni vagy kirántani a helyéről 500-szor több erőt igényel, mint az ízület helyretétele.

A jógában személyes tapasztalatomból kiindulva nincs olyan intenzitású gyakorlat, ami 500-szor nagyobb erőt képviselne ahhoz képest, hogy akár egy egészen apró kis súlypontáthelyezéssel helyre lehet húzni egy elmozdult ízületet.

De ebben a helyzetben természetesen azt is figyelembe kell venni, hogy mi nyugaton nem kifejezetten az egészséges életvitelünkről vagyunk híresek. Sokkal kevesebb folyadékot viszünk be a kelleténél, rendkívül sok szervezetünket és ízületeinket kiszárító ételt fogyasztunk, arról nem beszélve, hogy a sok vörös hús fogyasztása, és az abból purin formájában az ízületeknél lerakodó húgysav kifejezetten a testünk mozgással kapcsolatos részeit támadja.

Amit már egyszer régebben leírtam, Amerikában a távirányítós autónyitás előtt a porckorongsérvek  70%nál magasabb arányban akkor alakultak ki, amikor emberek féloldalasan lehajolva bedugták a kulcsot az autóik ajtajába és közben tüsszentettek. Ezek szerint az ajtónyitás nagyon veszélyes és ne nagyon vállalkozzunk rá!

Ha egy rossz pozícióban végzett hapci ki tudja durrantani a legyengült porckorongot, természetesen egy rosszul végzet intenzív csavarás is ki tudja pukkantani. De ez nem a jógagyakorlat okozta baj, hanem a legyengült ízület túlterhelése által bekövetkezett probléma.

És nagyjából innen kezdve egyetértek emberünkkel, hogy a nyugati ember versenyszerű hozzáállása is okozhatja a „jóga okozta” túlterheléseket. Mert itt válik el a fitnesz a jógától.

A fitnesz jellegű mozgás, amikor már teljesen szétestünk, de még mindig valaki azt üvölti üveghangon, hogy: ”Még négy!”, olyan tartományban is terheli a szervezetünket, ahol már nincs meg a teljes kontroll, és ezáltal veszélyessé is válhat.

Az első picit bulvárosabb és népszerűbb írások a jógáról az angol Paul Bruntonhoz köthetők, ő nem azt írta le, hogy Jóga vagy Hatha Jóga , hanem úgy írta le a Jógát, ahogyan neki ezt elmagyarázták. Ő ezért következetesen úgy ír a jógáról, mint „test kontroll”.

És nagyjából a jóga erről is szól, nem véletlen, hogy a Hatha Jóga Pradipika első szabályai között van az, hogy ne jógázz: napon, túl melegben, túl hidegben, huzatban, stb. mert ahhoz, hogy meg legyen a „test kontroll” élmény, nemcsak magunkkal és képességeinkkel kell tisztában lennünk, de a környezettel is, ahol jógázni fogunk, mert így lesz biztos a megfelelő hatás.

Persze most a jóga divat és sokan tanítják és még többen gyakorolják, de a jóga akkor „degradálódik” csak tornává, ha ki van ragadva a saját legalapvetőbb szabályrendszeréből, és megfelelő rálátás és hozzáértés nélkül csak bizonyos részeit előnybe hozva tanítják és gyakorolják.

A Jóga szerves része az Ájurvédának és az Ájurvédikus alapok szerves részei a Jógának. Nincs csoda gyakorlat sor, mint a mindenkire ható csoda pirula, amiből csak felet kell szedned, hogyha pici vagy.

A Jóga az egyetlen olyan mozgás, aminek hatására lemegy az ember vérnyomása, ezért a kellemes lelassulás, nyugalom és öröm érzet abszolút velejárója a jóga élménynek

Mindenki egyedi és ennek megfelelően kell nem csak mozognia, de ennie, pihennie, innia, stb. is.

Ha Vata alkatúak vagyunk, vigyázni kell a hosszabb kitartásokkal, mert könnyebben meghúzódhatunk, mint más testalkatúak. A Pittáknak előnyösebb több hűtő gyakorlatot végezniük, míg a Kaphák azért picit komolyabban is megtolhatják magukat.

Persze egy nyilvános órán ezt lehetetlen lenne így megoldani, de lehet olyan órákat tartani, ami mindenkinek jó, hasznos, kellemesen és kíméletesen terhelő.

Az ilyen mindenkinek ugyanaz a megváltás és a tuti is csak akkor létezhet, hogyha olyan szintű mozgási, anatómiai és fizikai működési alapokat gyakorlunk, ami azért mindenkinél azonos, mert olyannyira alap, hogy az már az emberi test alapvető funkcióit gyakoroltatja velünk.

Valószínű erre jött rá Glenn Black is, mert a riporter hihetetlenül meglepődött, hogy mennyire az alapokra koncentrálta az óráit Black úr.

És akkor itt jön a személyes tapasztalat:

Szerencsére több tucat olyan emberrel találkozom rendszeresen, akik már 9-10 éve járnak hozzám jógázni, és a visszajelzésük az, hogy a jóga nagyon jót és csak jót tett velük.

Volt szerencsém 8 évig tanítani egy oviban, ahol az órára járó óvó nénik beszámoltak arról, hogy amióta jógáznak, nem kapják el a gyerekektől a szokásos téli nyavalyákat.

Számtalan porckorong sérves jógázni kezdő gyógyult ki a szemem láttára a bajból és pont azért, mert a jóga nem a tüneteket enyhíti, hanem az okot szünteti meg, legyen az rossz terhelődésből, traumás sérülés következtében vagy időskori kopás végett kialakult sérv.

Járt hozzám egy fiatal hölgy, aki üvegszálból kiöntött fűzőbe járt, olyan gerinc ferdülése volt, és fél év alatt letette a „segédeszközt”, mert már nem volt rá szüksége.

Scheuermann kórósakat láttam kiegyenesedni, és olyan Bechterew kórósokat mozogni, akiknek ízületi mozgástartományuk 10-15 centire szűkült be.

De írhatom saját példámat is, mert kicsiként fűzős cipőben kellett járnom, olyannyira karika lábaim voltak, ami 18 és 19 éves korom közt szőrén-szálán eltűnt a jógától. Évekbe tellett mire rájöttem, hogy azért akkor tűnt el, mert 18 éves korig a jóga izomfeszítései nem alkalmazhatóak, így addig nem is korrigálódott a problémám, de amint elkezdtem úgy jógázni, ahogyan kellett az én esetemben, 1 év alatt megszűnt egy 18 éven át tartó ízületi deformitás.

Jó persze, mivel én ebben nőttem fel, én sokat láttam a jóga világából, de ezek a tapasztalatok nemcsak gyerek fejjel értek, „érett” felnőttként is megtapasztaltam azt, hogy a jóga hihetetlen hatással van a gyakorlóira.

És itt még kitérnék a jóga okozta sérülésekre egy kicsit:

Ha nem számítom azt be, amikor az iskolánkban barátaimnak, szobatársaimnak és/vagy kisdiákjaimnak tartottam jóga órákat, akkor én 1996 óta tartok nyilvános jógafoglalkozásokat, és azt is Dél-Afrikában kezdtem, hogy ne legyen annyira egyszerű az élet.  A 2000es évek elején, még amikor ifjú titán voltam, éveken keresztül hetente 13-14 órát tartottam, szóval sok ezer órát tartottam már életemben, és soha senki nem panaszkodott arra, hogy megfájdult valamije, vagy igazán rosszul lett volna. 2 alkalommal fordult elő, hogy hölgyek elszédültek, de az óra végére rendbe jött a vérnyomásuk.

Ez természetesen nem azért van, mert én, Baktai Ádám, Isten császár jóga mester lennék, mert az egész rendszert nem én találtam ki. Én azt tanítom, amit drága mestereimtől tanultam, és itt nem arra gondolok, hogy eljárogattam csilliárdért workshopokra, reggel 8tól délután 2ig, hanem együtt éltem, ettem, tanultam és lazítottam olyan emberekkel, akiknek emberileg is szeretnék a nyomába érni majd valamikor, nem csak szakmailag a jóga szempontjából.

Én annyiban tettem egyedivé az én jóga stílusomat, (higgyétek el, mindenki teljesen egyedi órát tart, mármint azok, akik nem mindig ugyanazt a menetet és sorozatokat tartják, de valószínű még ők is beleteszik a saját kézjegyeiket a rendszerbe) hogy elég nagy hangsúlyt fektetek az anatómiai, fiziognómiai és sportmozgási elvekre az órák összetételében, és a gyakorlatok sorrendjének összeállításában. (Sajna nem tudom levetkőzni azt, hogy 17 éve kezelek embereket egy japán fizioterápiás rendszerrel.)

Mellesleg 1996 óta nem voltam beteg. 1997ben és 98ban még voltam maláriás, de az csak a visszatérő cucc volt nyaranta, amikor az ember immunrendszere padlót fog a nyári indiai melegben. De hasmenés (Indiában a mai napig az ebből eredő kiszáradás végett hal meg a legtöbb ember), megfázás, meg más nyavalyák messze elkerülnek, szerencsére. Sajnos még azt sem mondhatom, hogy nagyon Ájurvédikusan élek, de ettől függetlenül a Jóga teljes mértékben karban tart.

Ja, és én nem úgy nem vagyok beteg, hogy életemben soha semmi bajom nem volt, és párnák közt heverészek egész nap, átéltem 6 maláriát, két fertőző májgyulladást, kétszer mart meg skorpió és egyszer egy halálos mérgű kígyó, szóval Indiában azért adtam az örömöknek.

Szóval van némi tapasztalatom a Jóga terén, és a fizikai gyógyászat területén is, és csak azt tudom mondani, hogyha megfelelő útmutatás mellett, jó hozzáállással gyakoroljuk a jógát, az csak jót tehet velünk.

Om Tat Sat

Kategória: Bhakti Kutir, Jóga | Címke: , , | 1 hozzászólás

Védikus Asztrológia Előre Jelzés: 2012 Jan-Feb

Védikus Asztrológia Előre Jelzés

Vége lett a nagy férfi hármas a Nap, a Mars és a Jupiter egymástól pont háromszög pozícióban voltának, amelyek ráadásul egymás házaiban is álltak. A Nap a Nyilasban volt, a Jupiter házában, a Jupiter a Kosban, a Mars házában és a Mars az Oroszlánban, a Nap házában.

Az ezt a bolygóállást követő tesztoszteron csökkenés valószínű, hogy hatni fog személyes kapcsolatainkra, a világ állására, úgy általában mindenre. Picit nyugalmasabb fordulatokat vehetnek az események.

Jó azért ne kezdjük ünnepelni a világ békét mert Január 24én a Mars elkezd majd retrográlni, tehát közelebb kerülni a földhöz és azzal újra hevülni kezdenek majd a nemzetközi helyzetek, de ettől a dátumtól már inkább a szokásos konfliktusok lesznek majd, és nem mesterséges feszültségek, és kis királyok által okozott balhék.

Ránk nézve, arra vigyázzunk, hogy ne kerüljünk szükségtelen és felesleges konfliktusokba, vagy ha közelünkben van gyakran kötekedő egyén, őt mostanság picikét kerüljük.

De természetesen tanulhatunk is az egészből, mert még ugyanazon a napon a Merkúr csatlakozik a Naphoz a Bak jegyében, ami mindig az igaz, tiszta és tanító beszéd bolygóállása.

Van egy okos kis Hindi közmondás: „Ha egy valaki mondja azt, hogy valami gond van veled, akkor gondolkodj el rajta, ha sokan, akkor valamit igazán jól csinálsz.”

Szóval a felénk mondott és/vagy kiabált dolgokból is okulhatunk, még akkor is, hogyha a mondanivaló stílusa sokszor többet árul el a beszélőről, mint a magáról a témáról, és mivel a Nap és a Merkúr sem érzi felhőtlenül jól magát a Bakban, az lesz a helyzet, hogy Mars erőssége jobban fog érvényesülni.

Magyarán erősebb stílusú kommunikációra számíthatunk, de lehet, benne tanulnivaló is.

Február 3án a Vénusz átvándorol a Halakba, ahol a legerősebb pozícióba kerül. Így a vénuszi jellemzők előtérbe fog kerülni. Szerelem, ínyencség, művészetek, szépérzék, mind-mind a Vénuszhoz köthető jelenségek. Érezzük majd jól magunkat.

A Jupiter, a Mars, a Szaturnusz, a Rahu és a Ketu nem mozdulnak, és róluk már írtam is respektív pozícióikról, a Hold ugyan gyors mozgású, de mivel már megígértem, hogy majd megpróbálom a jó napokat előre feltüntetni a honlapunkon, legyen ez egy első kísérlet erre:

Január 23, Ganga Sagar Méla és Újhold. Ez a nap annak az ünnepe, amikor a Gangesz alászállt a földre, először elérte az óceánt. A Gangesz azért jött a földre, hogy megtisztítsa azt, ezért ez a nap kiváló testi és lelki nagytakarításra, és az Újhold révén, hogy kevésbe vagyunk érzelmileg érintettek, arra is jó, hogy régi sérelmeinket elengedjük, és békét kössünk magunkkal.

Január 28, Szombat, Vaszant Pancshami napja, azaz a tavasz első napja. Ezen a napon tér vissza a nedvek keringése a nővényekbe, ilyenkor indul újra az élet.

Január 30án Szúrja Nárájana Jayanti lesz, a Nap Isten napja, ami az a különleges esemény a Védikus Kalendáriumban, amikor ha megfürdünk szabad ég alatt természetes vízben, akkor egész évben egészségesek leszünk. A hold ezen túl a varázslatos kezdetek csillagképében lesz majd.

Február 3, Jóga böjt: ezen a napon kerüljük a gabonaféléket és a bab-lencse féléket. Drága Mesterem születésnapja.

Február 7, Telihold: ez a nap minden szilárd tevékenységre jó, mármint olyan dolgokra, amit tartósnak és hosszú távúnak szeretnénk az életünk részeként élvezni, kivéve a házasságot, egybekelésre sajna, nem jó ez a nap.

Ha már konkrét napokat is leírunk, az aktuális előre jelzés majd mindig megtalálható lesz, az asztrológia ablak alatt a honlap fejlécén.

Om Tat Sat

 

Kategória: Horoszkóp | Címke: , | Szóljon hozzá most!

Megyünk Nepálba! Január 28án találkozunk, hogy átbeszéljük a tudnivalókat

Kedves Nepálba Utazók, Leendő Zarándok Tündérek vagy csak szimplán a nepáli úttal kapcsolatosan érdeklődők,

A Pashupatinath Mandir, Nepál legjelentősebb temploma, ide is elfogunk zarándokolni Katmanduban

Persze már ismeritek a nepáli út tervezett programját, de akinek a téma még új, ide kattintva meg tudja nézni út leírását.

Minden érdeklődött szeretettel várunk Január 28án, Szombaton a Bhakti Kutirban, (pontos címünk térképpel itt…) délután 4 órától egy átbeszélgetős eligazításra.

Hamarosan indulni fogunk, most már csak picit több mint 2 hónap múlva, szóval a találkozó célja, az, hogy lélekben kezdjünk egy kicsit felkészülni az útra.

Plusz ha most meg szervezünk egy össznépi találkozott, ahol majd megbeszéljük, hogy mit hozzunk, mire kell majd odafigyelnünk, stb. akkor még mindenkinek lesz 2 hónapja, hogy oltassa magát, vagy elő rákészüljön az útra azzal, amivel szeretne.

De ne ijedjetek meg ez nem egy feszélyezett légkörű csak én beszélek, mindenki más hallgat és jegyzetel előadás lesz, inkább egy-két alap dolog és néhány tudni való lesz áttárgyalva, mint pl:

Alap: természetesen a repjegyet és mindent Nepálban, én intézek. Az utazás (Budapest-Kathmandu oda-vissza repülő út), szállás, belépők, riksák, taxi, vízum, mászási engedély a Himalájába, belépési engedély a természetvédelmi területre, belföldi repülő járat minden benne van az út árában.

Muszáj: mindenki kössön utas biztosítást. Ezt azért nem intézem én nektek, mert többen is jelezték már, hogy ők mindig kötnek és egyedi biztosítást, tehát jobb az, ha mindenki úgy és olyan jelegűt kőt, amely neki a legmegfelelőbb.

Lényeges: majd utazáskor legyen nálatok 4db útlevél fotó, mert a nepáli vízumot a reptéren fogjuk megvenni és oda is és a mászási engedélyhez is kellenek majd fotók. Az sem ossza ha van nálatok 2-3 fénymásolat az útleveletekről.

Ellenőrizétek, hogy az útleveleitek legyen legalább 2013 elejéig érvényes.

Az lenne a legsimább a repülőjegyek foglalásával és vételével kapcsolatosan, ha legeslegkésőbb Február közepén meg tudnánk venni a jegyeket, mert az már csak másfél hónapra lesz az utunktól.

Akik nem tudnak, vagy nem akarnak eljönni az eligazításra, mivel már egy pár hete szétküldtem az úti ismertetőt jelezetek vissza, mondjuk Február 7ig, hogy akartok-e jönni, és akkor én rá indulok a repjegyek lefoglalására.

Viszont ha már van repjegy foglalásunk egy héten belül meg kell vennünk a jegyeket, mert tovább nem tartják a foglalásokat. Tehát Feb 12ig találkoznunk kell majd és pénzezni.

 Ha bármilyen kérdésetek lenne, vagy jönni szeretnétek, jelentkezetek az goredas@yahoo.com email címemre. A mostani terv az, hogy Április 2án fogunk elindulni, és 15 nap múlva jövünk vissza.

 Most az a legvalószínűbb is, hogy a qatari légitársasággal fogunk menni, ami nemcsak a világ legjobb légitársasága, de jók a csatlakozási idejük is.

Ha még lesz igény, az utazás előtt 2-3 héttel még összeülhetünk, és újra megbeszéljük az utat és a teendőket, meg, hogy mit célszerű hozni stb. és akkor majd megint kérdezhetek bármiről az úttal kapcsolatosan.

Addig is csokoládézlak benneteket,

Ádám

Om Tat Sat

Még olvasni való a nepáli útról:

http://www.bhaktikutir.hu/2012/zarandokut-nepalba-2012-aprilis-elso-heteben.html

http://www.bhaktikutir.hu/2012/jovo-het-vegere-mindent-fogunk-tudni-a-nepali-utrol-arakat-idopontokat-es-termeszetesen-mindenmas-fontosat-is.html

 

 

 

 

Kategória: Utazás | Szóljon hozzá most!

A 7 Ájurvéda Receptje: Jön a hideg, együnk csípős levest

ebben a levesben még tofu is van...

Azt már számtalanszor leírtam, hogy az Ájurvéda szerint az lenne az ideális, ha ébredés után 1 órával ennénk először, majd 3 óránként Naplementéig. Ez nagyjából kihozza a napi 5szöri étkezést.

Természetesen a 10 órai és az uzsonna lehet könnyű és egyszerű.

A következő recept Ájurvéda szempontjából elég extrém, mert használ egy csomó olyan alapanyagot, amit csak különleges alkalmakkor és csak terápiásan használnak, de a mínusz 10 fok, elég különleges esemény az Ájurvédikus gyógyászatban.

Ez a recept nagy tiszteletnek örvend Vietnámban, de tudjátok én olyan vagyok, mint a görög papa, a „Bazi nagy Görög Lagzi” című filmben, csak én azt mondom, hogy minden Indiából ered, nem pedig azt, hogy minden görög.

Mellesleg a Thaiak is azt mondják a saját gyógyászatukról, hogy 2500 évvel ezelőtt Buddha halála után, az Ő saját orvosa, Kumára Jivaka Bhatta vándorolt át India területéről, a mostani Thai területre, és bizony ők tradicionálisan onnan eredeztetik a gyógyászatukat.  Ami aztán átterjedt Vietnamba, Laoszba, Kambodzsába, stb.

A recept egyszerű: chilit, hagymát, gyömbért és fokhagymát, tetszés szerinti arányokban pürésítünk, majd pici olajon lepirítjuk.

Ezt eltehetjük egy üvegbe, a saját olaja megóvja a megromlástól, és amikor felszeretnénk melegedni, akkor forró vízben 1-2 teáskanálnyit feloldunk és táááá dáááá kész a leves.

Ha ez nem csak erről szól, hanem étkezésként alkalmazzuk a levest, akkor persze rakhatunk bele zöldségek és tésztát is. Az ilyen hiper gyorsan megfövő tészták, mint a Japán hajdina tészta, vagy a kínai rizstészták kiválóak.

De ha nagyon távol keletire akarjuk venni a figurát, mehet bele egy kis wakami, vagy más egyéb hínár, ami sok jódot tartalmaz, de Vaták és Kaphák vigyázzanak, mert a sok klorofil lassítja a pajzsmirigyműködést.

Ha picit nyugatisan szeretjük, akkor meg tegyünk hozzá tejfölt, télen az ok és nem is lesz annyira csípős.

Om Tat Sat

 

Kategória: Ájurvéda, Bhakti Kutir | Címke: , , , , , | Szóljon hozzá most!

Kutir Hírek: Nepáli Út, Írjatok Ti is a Kutir oldalára, valamint mi a véleményetek?

Kedves Tündérmacik,

Szúrja Nárájana, az egészség Istene, az Ő szülinapja lesz Január 30án, gondoltam szólók...

Képzeljétek el, a múlt héten majd 4000en olvasták a Kutir oldalát, bőven túlteljesítettétek a napi 500as átlagot. Ez természetesen nagyon szép és jó, de borzasztó trógerül érzem magam, amikor nem tudok minden nap valami frisset feltenni, de igény az meg „vóna rá”.

Szóval, arra gondoltam, hogy ha ti is szeretnétek írni a Kutir oldalára, mi szeretettel várjuk a cikkeiteket. Természetesen az lenne a cél, hogy ne legyen az írás tájidegen, mert a Norvég víz alatti horgolás biztos jó, de mi azért eléggé szűklátókörűek vagyunk.

Röviden szólva szívesen fogadjuk a gyógyászattal, főként az Ájurvédával, a masszázzsal, a Zen Shiatsuval, stb. kapcsolatos írásaitokat, és természetesen a Jógával kötődő gondolataitokat is.

Az a fő, hogy legyen hiteles, ha lehet érdekes és stílusban is a keleti kultúra és a jóga, ahimsza, azaz erőszakmentes hangulatához hű.

Amúgy is cenzúrázok mindent, szóval ami stílusban vagy szemléletben nem passzol a Kutir hangulatához, az sajna nem kerül majd fel. De a legtöbbetekből amúgy sem nézem ki az idióta fröcsögést, abból amúgy is van egy-két versenyző a „jóga nevében”, ezért legalább mi ne szaporítsuk az internet szemetet.

És most valami egész más…

Megszületett a nepáli út ára és időpontja, az érdeklődőknek személyesen válaszolok. Írjatok bátran a goredas@yahoo.com címemre.

Legutoljára, de nem utolsó sorban a következő két programot már fejben elkezdtem szervezni, de csak akkor kezdenék hozzá igazából, ha van rá érdeklődés.

Január 28, Szombat, Vaszant Pancshami napja, azaz a tavasz első napja. Ezen a napon tér vissza a nedvek keringése a nővényekbe, ilyenkor indul újra az élet. A tervem a következő, korra délutánra szerveznék egy konténert a Kutir ajtajához, az összejövő lelkes hadakkal kipakolnánk a Kutirban felgyűlt cumót, egyet jógáznánk a nagy ijedtségre, főznénk egy kis ázsiai levest, meg egy mediterrán rizssalátát, ennénk egy jót és ha szereznénk egy vetítőt együtt megnézhetnénk egy filmet is. Hm?

Január 30án pedig az a különleges nap lesz a Védikus Kalendáriumban, amely napon ha megfürdünk szabad ég alatt természetes vízben, akkor egész évben egészségesek leszünk.

Egyelőre úgy néz ki, hogy csak nekünk kinyitnának egy fürdőt egy gyors termálvizes merítkezésre. Szóval a terv az lenne, hogy a Hétfő esti Jóga után gyorsan elvágtatnánk és megfürcsiznénk.

Ha érdekel benneteket a programok valamelyike, kommentáljatok erre a cikkre, a facebook-ot, meg az emiljeimet lényegesen kevesebbet nézem, mint a honlapunk szerkesztő oldalát.

Om Tat Sat

Kategória: Bhakti Kutir | 6 hozzászólás

A 7 Ájurvéda receptje: Brahmi az agyserkentő

A Triphala és a Neem után sorra azt kérdezték egy csomóan, hogy a sok test és fizikum kúra után nincs-e valami az Ájurvédában a szellemre és az intellektusra. Hogy a viharba ne lenne?

A neve Brahmi.

A Brahmi növény

A Brahmi egy agyserkentő hatású gyógynövény, ami fokozza az agyunk vérellátását. Vizsga időszakban kiváló, mert hihetetlenül fejleszti a memóriát, de akár regenerálódási szempontból is használható.

Már olyan kutatások is jöttek napvilágra, hogy egereknél bizonyos agy területeket lekötöttek a véráramlatról, és a Brahmi hatására az egerek agya elkezdte a keringést más hálózatokon keresztül megoldani az adott agy területeken.

Szóval a Brahmi csodaszer, de a hatásában benne van az egyetlen kellemetlen mellékhatása is, hihetetlen memóriához segít minket.

Rendszeres Brahmi szedéskor meg kell tanulnunk picit számítógépszerűen kezelni az agyi kapacitásunkat. Az nem állapot, hogy a Brahmi hatására az ember mindent megjegyez, a mexikói kukorica keverék százalékos összetevőitől kezdve, a heti moziműsorig, csupán egyetlen olvasás után.

Szóval vigyázzunk a Brahmival nehogy túl okosak legyünk.

Om Tat Sat

UI: Természetesen a feltételeken nem változtatunk, ár átvétel, minden marad.  Sőt valószínű elkezdünk egy könyvajánlási rendszert is, hogy még jobban népszerűsítsük a keleti kultúrát.

Kategória: Ájurvéda | 1 hozzászólás